Bike tour, 1st day

Szóval. Bicikli út, első nap. 2015. szeptember 14. Hétfő. Érdről egészen Tahiig. Nem Tahitótfaluig, mint kiderült a helyi lakosoknak köszönhetően, hanem ez itt még csak Tahi. Tahitótfalu már a szigeten van bent. Öcsém, ezt a napot. Reggel olyan 10 körül keltem, reggeliztem, és megírtam a cochemi vakációm első részét. Nagyon hiányzik Melinda. Nem tudjátok elképzelni, mennyire.

Mint ahogy azt sem tudjátok elképzelni, milyen furcsa ékezetekkel írni. Meg, hogy a „z” és az „y” itt megint fel van cserélve. Nagyon vad. Mert hogy elhoztam az otthoni kicsi notebook-ot, hogy majd ezen keresztül tartom a kapcsolatot a világgal, a blogommal. Most éppen Tahiban vagyok, az Őrség Camping-ben. De valahogy idáig is el kellett jutni.

Szóval, olyan 3 óra magasságában össze voltam pakolva, még irány nagymama, búcsú, meg valamit szeretne még mondani. Gyorsan megvan ez a kör, irány az érdi pályaudvar, anyukámnak is viszlátot mondok.

20150914_142443

A túrázó
A túrázó
A Gép!!!
A Gép!!!

Aztán, nyeregbe, hadd szóljon, ameddig bírom ma, addig megyek. Nem volt konkrét cél, idő, sebesség. Ahogy kényelmes, hiszen nyaralok, ezt azért csinálom. Nem hajt a tatár. Se a migráns. Még. Első pihenőm a Dunaparton volt, Nagytétény után, a „Dunaparty Megálló”-ban. Egy nagyon hangulatos megálló, bringásoknak-horgászoknak-sétálóknak. Két piros londoni busz lett átalakítva ilyen kis kocsmává, büfévé, asztalokkal és egy játszótérrel körbeszórva, pazar kilátással a Dunára. Mi kell még? Kértem egy fél liter málnaszörpöt, hogy igyak valamit, kezdtem szomjas lenni. Úgy gondolom, az első szakaszon, idáig elég gyorsan végigmentem. Nem tudom pontosan, érzésre ez jött le. Azért azzal a táskával a hátadon nem egy leányálom, de ennyi bőven belefér.

20150914_163533

Tényleg nagyon hangulatos
Tényleg nagyon hangulatos

Gyorsan indulás tovább, azért Budapestnél messzebb kell jutni, még ma. Ennyi volt a saját elvárásom. Így hát, a budai oldalon végig, nagyon sok helyen kerékpár úton haladva, irány Kaszásdűlő, Aquincum, majd Óbuda, Szentendre irányába. Ja. A 11-es főút megtréfált, nem kicsit. Hiszen én vagány cangásként ráhajtottam, hogy majd ott a szélén eltekergetek én, nem lesz baj. Aztán, amikor kiértem Óbudáról, láttam a táblát, hogy itt kettéválik, az egyik sáv meg a nullásra, a többi tovább. Mögöttem autók és kamionok ezrei robogtak szélsebesen. Így, inkább jobban meggondolva, visszafordultam és forgalommal szemben, a padkán toltam a vasparipám egy ideig. Aztán a kereszteződés túloldalán megpillantottam a biciklisávot. Elsőre túl egyszerű lett volna, és izgalom nélkül. Az meg úgy nem jó. Na de hősünk – én magam, a szerk. – átérve a túloldalra, újból nekilendültem, és már semmi sem állíthatott meg. Egészen Szentendréig. Itt ugyanis, a galádok, a kerékpárút mellé letettek egy Aldit. Több nem is kellett, berohantam, vettem egy Túró Rudit meg két croissain-t (vagy hogy írják pontosan). Be is pusziltam őket, közben találkoztam Bosco egy testvérével (?).

Bosco?!
Bosco?!
Nem Bosco :(
Nem Bosco 😦

De irány tovább, hiszen még nem jutottam el addig, ameddig szeretnék, bármeddig is legyen az a mai napon. Később, Szentendre Duna parti korzóján haladtam keresztül, és azt kell mondjam, nagyon szépen ki van építve. Felül boltok és éttermek sorjáznak, teraszokkal és asztalokkal, mellette a sétálóutca, teljesen felújítva. Betonfal, alább pedig a korzó, kerékpárút. A parton egy kis bodega, igazából kettő-három, valami kicsi szórakozóhely. Esténként hangulatos lehet ide kiülni, nézni a naplementét a Duna felett.

20150914_185409 20150914_185412 20150914_185417 20150914_185425

Plusz még szállásom sincs, ami azért elkellene ma estére. Így ismét elkezdtem tekerni, át Leányfalun meg még ki tudja hány kicsi településen, mire Tahiba értem. Kezdett sötétedni, így hát elkezdtem érdeklődni boltokban, hogy valahol a közelben esetleg egy szoba kiadó. Dohányboltban nem tudnak. Vagyis de, egy autó alkatrészes, de már nem biztos, hogy üzemel, lehet csak nyári szezonban. Ja, és persze anyagilag sem voltam a legszerencsésebb, az utalás nem nagyon akart megérkezni, így szinte csak külföldi valutával voltam ellátva. Esetleg be tudná-e váltani. Nem. Viszlát.

Ennyi. Tovább, vissza a helyi Tesco Express-hez, be a kicsi pékségbe. Ugyanazok a kérdések. Szoba, pénzváltás? Nem, nem. Kafa. Kiálltam a parkolóba, és aki arra járt, leszólítottam, hogy tudna-e nekem angol fontot váltani, olyan 4.000-4.100 forint körül. Első úriember Németországban dolgozik, így hát a hajára kenheti az angol fontot, de egy szendvicsre meg egy kávéra nagyon szívesen meghív. Annyira jól esett, hogy ha így nem, akkor úgy segítene, de nem fogadtam el. Nem fogadhattam el. Következő alany egy középkorú, inkább 30-as nő. Szintén pénzváltással zargattam. És láss csodát, márpedig léteznek, beváltotta. Adott magyar forintot, plusz étkezési utalványt, de adott!!! Ez a lényeg. És egészen emberi összegben, nem az, hogy lehúzott, mint a szart… Meglepődtem, amikor a pénzt az ég felé fordította, és láthatólag szakavatott szemmel vizsgálni kezdte.

– Ne haragudj, pénztáros vagyok, szakmai ártalom. – magyarázta. Jót nevettünk, mondom semmi baj, szó szerint megmentette az életem. Esetleg valahol szállás? Azt sajnos nem tudott. Nem baj, félig már kint vagyok. Hát tekerek egy kicsit tovább, látok a baloldalon egy vendéglőt. Besétáltam az öltönyös úriemberek és hölgyek között én, izzadtan, mocskosan, táskával a hátamon, hogy esetleg van-e szoba szabad. Itt nincs, nem is tudnak a közelben, de menjek a szomszédos kocsmába, kérdezzem meg ott. Én hülye, hogy miért nem így kezdtem. Áttoltam a gépet, besétáltam, és rákérdeztem. Megdöbbenésemre se a pultos, se a vendégek, akik bent voltak, nem tudtak információval szolgálni. Na, ennyi, feladom. Kint még ült két csóka, hát nincs mit vesztenem alapon, megkérdeztem. És lám, az egyik akár idegenforgalmisnak is elmehetne. Öcsém, az mondta, hogy itt menjek vissza, a fűrészbolt mögött van egy autó alkatrészes, ott a hátsó udvarban kérdezzem meg. Ha az tele van, akkor tovább 200 méter, fagyizónál balra, és az Őrháznál próbálkozzam. Mint kiderült, ő mentette meg az életem másik felét ma estére. Elmentem az autóshoz, belopakodtam hátra, megkérdeztem udvariasan, esetleg egy éjszakára egy kis szoba? Sajnos nincs, és itt a faluban nem is tud, csak a következőben, az 7 kilóméterre van. Mondom, annyit már nem tekernék, de a szükség nagy úr. Megkérdeztem erről az őrházas dologról, és akkor a fejéhez csapott, tényleg. Hát itt vannak, és szintem biztosan van náluk szabad szoba, szabad ágy. Ezek után reményteljesen indultam vissza, és tényleg, nem volt több 300 méternél, és már láttam a kempinget. Elsőre nem tudtam, mi merre hány lépés, aztán megláttam a bódét, ahol inni-enni lehetett. Megkérdeztem a szállást, és nini, volt. Egyszerűen repdestem az örömtől, végre nyugovóra térhetek. Árban olcsó, minőségben ezért az árért teljesen megéri. Bringát be tudom tenni a szobába, ahol 3 ágy van, de csak egyért fizetek. Nem is kell más, egyedül vagyok, pont. Gyorsan fizettem, ettem még egy hamburgert és ittam 2 korsó jól megérdemelt, hideg sört a mai nap lezárásaként.

Érkezésem pillanatában
Érkezésem pillanatában

20150914_200413

200 gramm marhahusi :)
200 gramm marhahusi 🙂
A szobám saját ízlés szerint berendezve :P
A szobám saját ízlés szerint berendezve 😛
Éjszakám támogatója a cég, ahol dolgozom. Köszönöm AmaWaterways :)
Éjszakám támogatója a cég, ahol dolgozom. Köszönöm AmaWaterways 🙂

Nos, nesze nektek. Így telt az első napom. 56.7 km. Érd-Tahi. 3 óra 10 perc. Kell ennél jobb? Szerintem nem, és még képeket is tudok készíteni.

Mára pedig búcsúzom, holnap újabb nap virrad, majd egyszer csak elindulok, és valahova biztosan érkezem. Meglátjuk. Sziasztok, jó éjszakát.

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s