Vacation part 3: to be with Her /3

Es egy ujabb nap kelt fel. Neki ismet dolgoznia kellett mennie – sajnos. Reggeli kave, keszulodes ismet. Nehez szivvel, de elengedem. Legszivesebben karjaimba zarnam, es nem engednem el. Ott tartanam magam mellett, hogy egesz nap gyonyorkodjem Benne. Erezzem, hogy itt van velem, mellettem. Latni, hogy mosolyog, hogy csillog a szeme. De sajnos nem lehet. Ez meg nem az az ido. Remelem, majd egyszer ez is eljon. Addig viszont el kell, hogy engedjem reggel dolgozni.

Szeptember 12-e van. Gyorsan telik az ido. Meg 10 nap, es ujra a hajon vagyok (ahonnan jelen sorokat is irom). De addig is minden percet ki szeretnem elvezni a szabadsagnak. Reggel elmegyunk Boscoval a helyi peksegbe, termeszetesen par perc seta aran. A sarkon, utban a mexikoi etterem fele meg is talaljuk, igy hat kikotom ot, en pedig bemegyek a zsomleert es egy sajtos perecert. Az lesz a reggeli, egy kaveval, ezt mar elterveztem. Irany haza, egy kis jatek a kutyaval, hogy ne erezze elhanyagolva magat, majd kezdodhet is a reggeli.

20150912_093408

Ha emlekeim nem csalnak, eppen a Ted-et neztem. Jo kis film lett, most lattam eloszor. Jo arc lehet eloben egy ilyen kis maci. Az “Az ott egy sz*r a foldon?” felkialtas utan, egy kicsit meg jobban megjott az etvagyam 🙂 Na jo, igazabol nem. Nem szamitottam ilyen jelenetekre, de pont ezert volt jo film. Nekem legalabbis tetszett. Film utan meg egy kis pihi, rendet rakok gyorsan, ennyivel is kevesebb dolga legyen, ha hazaer majd. Aztan ismet irany a szabad levego! Ma is nagy turanak nezunk elebe, hiszen itt a var kozeleben van meg ket Geolada. Es, hat ha mar itt vagyok, miert ne keresnem meg oket? Boscoval megbeszeljuk az utvonalat, termeszetesen ot ez hidegen hagyja. Annyi baj legyen, majd en iranyitok. Nyakorv fel, poraz beakaszt, indulasra keszen. Mellenyt most nem viszek, a tegnapi napbol tanulva, csak egy pullover, annyi is eleg lesz. Lebattyogunk a partra, es legnagyobb meglepetesere nem balra, hanem jobbra indulunk el. Lehet, kicsit ismeretlen volt meg neki a terep, mindent megszagolt, megfontoltan lepkedett. At az uton par meter mulva, majd irany felfele a lepcsokon. Annyit lattam a terkepen, hogy a var mogott van az egyik doboz elrejtve, es oda egy kis setalo-osveny vezet, igy hat megceloztam azt. Azt nem mondta senki, hogy emelkedni is fog a terep. Sebaj, ennyi mozgas meg talan belefer, mind a kutyanak, mind nekem. Ut kozben par emberrel ismet osszehaverkodott, par kutyaval is ismerkedett, de volt, aki azonnal felkapta a kis padlocirkalojat az olebe, es ovta tolunk, mintha meg akarnank enni ebedre. Pedig nem reg volt reggeli. Igy haladtunk meterrol meterre, az ismeretlenbe.

Mindent meg kellett vizsgalni
Mindent meg kellett vizsgalni

20150912_140340 20150912_140354 20150912_140503

Innen meg nem lattam, de ismet lenyugozott
Innen meg nem lattam, de ismet lenyugozott
Piheno-ido!!!
Piheno-ido!!!

20150912_140931

Ut kozben talaltunk par kapolnat, elhagyatott hazikot, meg egy piknik helyet is. Ott egy kicsit megpihent, jo kutya modjara nem ult fel a padra, csak a padkan fekudt el par percig, erot gyujtve a kovetkezo szakaszra. Kellett is, folyamatos emelkedo, meredek lepcsokkel. Mellettunk eppen rozsabokor viragzott, de nem volt szivem letepni a viragot. Szep volt ott, a helyen. Mentunk tovabb, meg tobb elhagyatott haziko, kis osvenyek, amiket mar benott a vadnovenyzet. De nem adtuk fel, kozos cel lebegett a szemunk elott. Es akkor, a bal oldalon megtalaltuk a feltetelezett rejto-helyet. Annyi volt a segitseg, hogy a fa torzseben van elrejtve. Mivel egyetlen fa volt ott, igy nem volt nehez kitalalni, hogy pontosan hol. De nem lehetett egybol rastartolni, sok volt a kornyeken a mugli (hogy mi? – a szerk.). A mugli. A hetkoznapi ember, kik mit sem sejtenek a mi kis kalandunkrol, errol a kulonos vilagrol, ami egyebkent resze az o vilaguknak. Mert ha valamelyik meglat, hogy mit keresek ott, akkor visszajon, es az emberi termeszetbol adodoan, valamit belerondit. Igy veluk vigyazni kell. Mivel sokan voltak a kozelben, egy kicsit feljebb kaptattunk, a var moge. A kilatas innen is csodas volt a varra. Szoloultetvenyek felett  terult el. Nagyon idilli hely lenne, ha ki lenne epitve, kulturaltan, de nem zsufoltan.

<3

20150912_141501

A ket vandor - vagyis akik kovettek oket
A ket vandor – vagyis akik kovettek oket
Ottan-e!?
Ottan-e!?

Aztan meg par perc feszult varakozas, amig tiszta lesz a terep, majd akciora fel! Atbujunk a korlaton, es korbesetaljuk a fat. Moge erunk, es azonnal szemet szur a keresett targy. Annyit mondok, hogy nem pont a megadott helyen volt elrejtve, igy egy kicsit “konnyebb” volt. De meg igy is, egy jo elmeny. Visszarohantunk a jardara, senki sehol. Remek. Kitoltottuk itt is a papirt – most mar felkeszulve, tollal a zsebemben erkeztunk -, visszahelyeztuk a tekercset es a dobozt is a helyere, majd mintha mi sem tortent volna, irany tovabb. Sot, ha mar itt voltunk, felsetaltunk a varba is, vagyis csak a kapuig. Ujabb hegymaszo fokozatba kapcsolas, mert ebbol sosem eleg. Itt is egy kicsi pihi, plusz azert csodalkoztunk is a tajban. Ez valahogy megunhatatlan. Oke, meg csak harmadszor voltam itt, de akkor is. Meseszep. Az ido nagyon jo volt, meleg, finom szello fujt. Ott, a tavolban lent kanyarog a Mosel, 2 hajoval a kikotoben – egyik sem hozzank tartozik.

Par perc es egy udito utan visszafordulunk, lefele haladunk. Egybol konnyebb, nem fujtatunk annyira. Ranezek a terkepre a telefonon, es mar meg is van, merre kell haladni a kovetkezo pont fele. Felnezek, pont ellatni a hazak folott. De hisz az egy erdo ott. Civilizacionak arrafele semmi nyoma innen messzirol. Nem baj, annyira veszes csak nem lehet. Igy hat batran nekivagunk, ujra. A terkep pontosan mutatja, merre vezet az ut. Tenyleg egy erdobe vitt be. Egy elhagyatott, erdei uton kellett setalni felfele (ki gondolta volna – a szerk.). Oldalt kulonbozo tablak, kotombok. Kicsit ijeszto, nem tudod, mi tortenhetett itt korabban. De lehet, nem is akarod tudni. Bosco is megszeppenten halad, meg-megtorpan neha, elgondolkodik. Nem biztos benne, merre megy, lehet nem is akar mar tovabb jonni. Kozelunkben mar senki nincs. Meg szerencse, hogy nem este van, biztosan nem jarnek errefele. Atverekedjuk magunkat a fak surujen, es talalunk egy dombon egy kis kapolnat. Elhagyatva, ket korhado paddal elotte. Filmbe illo helyszin. Csak nem biztos, hogy egy romantikus, vagy vigjatekba illo hely.

A segitseg itt nemet nyelven volt, szoval egy mukkot nem ertettem. Csak annyit logikaztam ki, hogy ca. 2.1m. Szamomra ebbol az jott le, hogy kb. 2,1 meter magasan van valahol. Valoszinuleg a falban van elrejtve valahol. Igy hat par perc nezelodes utan elkezdtem alaposabban is vizsgalni a falat korbe, mig meg nem talaltam azt, amit kerestem. Es tenyleg 2.1 meter korul volt, plusz bent a falban, szoval az alacsonyabb vadaszoknak ez egy igazi kihivas lehet. Viszont a hely barmennyire is “ijeszto”, annyira szep. Ismetelten belog-olunk, hogy nyoma maradjon ittjartunknak. Fenykepes bizonyitek is keszul, plusz meg a neten is lefixalom, ez bizony en voltam. Visszarejtem a helyere a dobozt, ugy, ahogy talaltam. Ez a lenyege. Ne tedd el mashova, mert akkor a segitseg mindenkit felre fog vezetni. Az pedig nem szep dolog, nagyon nem.

Nagy levego, irany vissza a haz, gazdi is lassan vegez a munkaban, addig haza kell erni, pihenni egyet. Este ugyanis ujra vacsi van 🙂 Szomszed varoskaba megyunk halat enni. Mar nagyon varom. Egy ujabb hely, uj etelek, amiket eddig meg nem probaltam, de itt az ideje. Uton a bazisra elkezdett szemerkelni az eso, szoval futolepesre valtottunk. Bosco kimondottan elvezte a fokozott iramot, neha alig birtam vele, de epsegben, szaraz borrel hazaertunk. Ja, hogy kozben elallt az eso. Igy konnyu, na. Gyorsan rendbe szedem magam, egy kis ebedet keszitek (megmelegitetted a tegnapi mexikoit – a szerk.), majd pihi, amiben a kutya is aktivan reszt vesz. Aztan jon haza Melinda, faradtan. De mondja, hogy menjunk vacsorazni, ehes, szeretne enni. Latom, hogy legszivesebben elterulne az agyon es aludna. Mennyire aranyos, kedves. O is felfrissiti magat, nagyon csinosan feloltozik, sot, ebben a piros felsoben igencsak dogos. Hmmmm & grrrrrr 🙂 Irany a vendeglo, es meg Bosco is jon. Hiszen nem mozgott ma meg eleget. Par perc kocsival, leparkolunk az etterem elott, majd besetalunk, kiulunk a teraszra, es varjuk a pincert.

A kozeli varos egyik halas ettermebe mentunk vacsorazni. Nem ettem eddig sokszor halat a halrudacskan, halaszlen es a hajon levo halakon kivul (a hajon szinte mindnek ugyanaz az ize – a szerk.), de ezt is ki kell probalni egyszer. Talan bejon, talan nem, 50-50%. Elsonek itt is az italokat kertuk es kaptuk meg. En szokasomhoz hiven soroztem egyet, o pedig uditozott, mivel az O kezeben volt a kormany.  Aztan a feltuntek elottunk az etlapok is. O tintahal karikakat valasztott vacsora gyanant, en pedig egy 4 kulonbozo halbol osszeallitott talra szavaztam. Azert nem lehet mindegyik rossz, na. Erre mar egy kicsit hosszabban kellett varni. Nem azt mondom, hogy ott a szemunk elott fogtak ki a vacsorat a Moselbol, de beletelt egy idobe az elkeszitese. Az mekkora hangulatos lett volna mar, nem? 🙂 Na mindegy. Kozben Boscora is figyelni kellett, a mogottunk ulo asztaltarsasag befejezte a vacsit, indulni keszultek, igy hat egy kis helyet kellett nekik adnunk. Termeszetesen a kutya nem nagyon akart mozdulni, de nem volt valasztasa. Majd szepen-lassan megerkezett a vacsorank is. Nagyon, tenyleg nagyon gusztan nezett ki mint Melinda, mint az en fogasom. Teljesen megkivantam a halat.

Szepen nyugodtan elfogyasztottuk a vacsorat, kozben jot beszelgettunk, es ismet lattam nevetni, mosolyogni. Tenyleg megerte idaig eljonni, hogy ezeket lathatom. Boldogga tesz. Az etelrol annyit, megkostoltam az ovet is. Nem vagyok egy nagy hal rajongo, mint emlitettem, de megis izlett azert az a tintahal karika. Jol valasztott. A sajatomrol, hat. Az elso ket fajta finom volt, a harmadik nekem nagyon nem izlett, a negyedikbol pedig csak egy kostolonyit ettem. Nem volt a legjobb valasztas, de ki kellett probalni ezt is. Kertuk a szamlat, szokasos modon. Es a szamla csak nem akart jonni. Vartunk meg egy kicsit, hatha csak lassu a rendszer, vagy egyszerre sokan akarnak fizetni. Meg mindig semmi. Megfordult a fejemben, hogy akkor ez a vacsora ingyen volt, irany haza. De nem, nem vagyok ilyen, bar Amszterdamban ugye akaratom ellenere majdnem bejatszottam ezt… Szoval bementem megkerdezni, mi a helyzet a fizetessel. Es akkor eszmelt a no, hogy ja, igen, hat mi fizetnenk, akkor most allitsuk ki a szamlat. Magyaran elfelejtett minket, sebaj. Fizettunk, visszasetaltunk az autohoz, majd hazamentunk pihenni, aludni. Utolso ejszakank egyutt, masnap indul a gepem haza. Szomoruan veszem ezt tudomasul, de tudtam, hogy nem lesz konnyu 😦 De igy is mosollyal az arcomon utaztam alomfodjere, hiszen Mellette voltam. Tudom, unalmas ezt mar olvasni, de akkor is. Hogy kozel lehetek hozza, hogy ot latom elalvaskor, felkeleskor. Priceless. Es tenyleg az.

Masnap reggel. Sajnos eljott ez is. A bucsuzas ideje. O ismet ment reggel dolgozni. Elotte kaveztunk, beszelgettunk. Es elbucsuztunk. Megegyeztunk, hogy Boscot egy kicsit leviszem meg setalni, meg kell zsomle is, meg nekem is valami reggelire es az utra, szoval a boltba terjek be ismet. Orommel setaltam vele, de oromtelenul. Hiszen ezutan a seta utan, irany vissza Magyarorszag, ahol O nincs. Nem akartam itthagyni. Nagyon nem. De sajnos mennem kellett. 10 ora elott elindultam a vonatallomasra. Mindent osszeegyeztettem, vonat 9 perc, utana egy 20 perc varakozas a shuttle-bus-ra, ami kivisz a repterre, ket oraval az indulas elott. Az alomasra ballagvan, hat mit latnak szemeim a folyo tulso oldalan? Csak nem egy hajot? De. Mekkora meglepetes. Na de milyen hajo az? Hat egy tolunk, a mi flottankbol 🙂

Maga az ut nem volt valami nagy dolog. A vonat menetrend szerint jott es erkezett, a buszsofor kicsit nagy paraszt volt, es olyan hulyen vezetett, olyat meg nem lattam, nem tapasztaltam. Aztan a repteren elkezdett esni az eso, es egyre csak erosodott. Volt boven idom, ugyhogy rendeltem egy kavet es egy csokis sutit “ebed” gyanant, valamint elfogyasztottam az otthon keszitett szendvicseket is. Aztan jott a poggyaszfeladas, a becsekkolas, rutin dolgok. Csakhogy becsekkolas es atvilagitas utan – amin siman atmentem -, kivettek a sorbol, az egyik biztiboy. Furcsaltam is, mondom engem keresnek szemelyesen, vagy csak ugy randomra kivesznek embereket. Felrehivott, atvilagitott, megmotozott, a taskamat is korbeszaglaszta, aztan elengedett. Massal nem lattam, hogy ez vegbement, pedig direkt neztem meg egy jo darabig. Hmmm. Erdekes. Mindegy, a “csomagot” legalabb nem talalta meg. Kineztem a varoterembol, marha ezt annak lehet nevezni. Volt osszesen 6-8 kapu, amik a gepekhez vezettek. Kint zuhogott, majd csepegett az eso. Aztan ujra rakezdett, majd alabbhagyott. Es igy folytatta, egeszen a beszallasig. Akkor pont szemerkelt csak, meg szerencse, esernyo nem volt nalam. Termeszetesen a felszallas elotti percekben meg voltak problemak, peldaul kisgyerekes anyukat kellett atultetni, akkor egy srac a nagybogojevel szallt fel, annak extra hely, igy az egyik utast egy masik szekre kellett ultetni, aki ezt nem nagyon vette jo neven, plusz ilyenek. Vegul felszalltunk, en pedig lassan alomra hajtottam fejem. Leszallas kozben ebredtem fel, szoval a masfel oras menetidobol kozel 60 percet szundiztam. Egesz jo. A landolassal sem volt semmi baj, a magyar kapitany mesesen tette le a gepet, a keresztszel ellenere is. Mondjuk majdnem tulfutottunk a keresztezodesen, ahol el kellett kanyarodnunk, de nem, satufek, csikorogtak a kerekek, eles jobb visszafordito kanyar, es mar iranyban is vagyunk. Nagyon meno volt 🙂

Nos, hat igy ert veget cochemi kirandulasom, nyaralasom. Lehetett volna hosszabb. Lehetett volna meghittebb, tobb egyutt toltott idovel. De nekem ez is hatalmas boldogsagot okozott, hogy ennyit egyutt lehettunk. Hogy lathattam. Vele lehettem, beszelhettunk szemelyesen is, nem csak Messengeren. Teljesen mas. Es meg mindig elbuvoloen gyonyoru, kedves. Meg most is Ra gondolok, pedig mar 2 hete, hogy ott jartam. Nem nagy idokulonbseg, de megis az. Nem konnyu. Senki nem mondta, hogy konnyu lesz. Azt mondtak, hogy meg fogja erni. Es megeri. Minden egyes perc, minden egyes percet. Hianyzik. Ugyhogy most, szeptember 27-en, mikor alomra hajtom a fejem, Ra gondolok. Arra a par napra, orara, amit Vele lehettem. Mert mas nem kell. Csak hogy itt legyen, vagy en ott legyek.

Jo ejszakat, szep almokat! A kepeket pedig kesobb feltoltom, amint lesz fix internet kapcsolatom.

Ui.: Nem tudom, mikor tudok ujra irni, a net nagyon nem jo valamiert… Puszipa!!! 🙂

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s