Turazas a Pilisben

Kozeledik a szezon! Kozeledik bizony, ideje ujra formaba hozni magam!

Ne ijedjunk meg, semmilyen fizikai atalakulason nem fogok atmenni, nem fekszem kes ala sem. Egyszeruen csak ki akartam kapcsolni, elmenekulni a varos zaja elol, egy bekes helyre, ahol a termeszet vesz korul. Nem kell arra figyelni, melyik iranybol johet a kovetkezo auto, nincs zsufolt metro, busz. Semmi, csak en, meg a termeszet. Na jo, ez igy nem teljesen igaz, hadd fejtsem ki!

Januar 30-a van, reggel. Koran keltem, hiszen a mai napom egy jo kis vandorlassal fog telni. Par napja, majd egy hete mar elhataroztam, hogy en bizony turazni fogok a kozeli hegyekben, egy laza 15-20-25 kilometeres setara benevezek. Az idopont is megvolt mar, a helyet is kineztem magamnak, nem volt, ami visszatartson! Aztan rakerdeztem ismerosnel, hogy lenne-e kedve csatlakozni? Orsi, hajos kollegam szivesen mondott igent a kerdesemre, igy mar ket fosre bovult a csapat. Megkerdeztuk a Fonokasszonyt is, aki sajnos nem tudott csatlakozni hozzank. De majd legkozelebb mar nem hagyjuk ki Ot sem a bulibol!

Megbeszeltuk, hogy delelott 10-kor talalkozunk az Ors Vezer teren, ott felveszem, es indulunk a Pilis labahoz, Csobankara.

A "Vegso Allomas" filmekbol megtanultam a lecket :)

Aztan ut kozben egy kicsit valtozott a terv. En, mint teljesen ismeretlen ember mentem volna oda, hogy majd en felderitem a terepet, Orsi viszont mar-mar tapasztalt turazokent ajanlott egy masik utvonalat, amin mar jart. Megfogadtam hat tanacsat, igy uticelunk vegul Pilisszentkereszt lett. Egy konnyed ora alatt kiertunk, leparkoltuk az autot a faluban, egy kis patak mellett, majd felkeszultunk a turara. Csomagot osszepakolni, van etel-ital, kis csoki is, van sal, kesztyu, ha netan rosszra fordulna az idojaras. Ja, merthogy az idojaras nagyon kegyes volt velunk – a kezdetekben. Sutott a nap, nem fujt a szel, nem esett eso, szoval igazi turazos ido volt, mar januar vegen!

20160130_110432

Elindultunk hat a szurdok fele. Az idojaras, mint emlitettem, pazar volt, nem ugy a kornyezet. Barmennyire is nem esett, cserebe olvadt. Az pedig vizzel jar. Viz a folddel elegyedve pedig sart kepez. Sok viz es sok fold pedig sok sarat. Itt pont ez volt a helyzet. A parkolon atkelni egy elmeny volt, figyelni kellett, merre lepjen az ember, hogy ne azzon el egybol terdig. De sikerrel vettuk a kihivast, nem volt mi megallitson! Egy szepen kitaposott turistautvonalon kezdtuk meg barangolasunkat, mellettunk egy kis patak csorgedezett maganyaban, helyenkent megmutatva magat a jegtakaro alatt.

20160130_110702

Madarak enekeltek korulottunk, tenyleg minden bekes volt, ahogy ezt elkepzeltem. A folyo elkanyarodott elottunk, igy hat egy hidon keltunk at, hogy a viz szabadon rohanjon tovabb utjan, a mi balunkon mostmar. Aztan egyszer csak elfogyott elolunk az ut, viszont a tuloldalon volt a folytatasa. Valahogy at kell kelni, na de hogy? Es mar meg is van, kezd kicsit kalandossa valni a tura.

Ahol a viz folyt, egyfajta “gatat” epitettek ki, hogy szabalyozzak valamennyire az aramlast. Ezen a “gaton” lehetett atjutni a tuloldara, majd folytattuk is az utunkat tovabb. Kozben persze a fenykepek sem maradtak el, forgolodtam jobbra-balra, mi szep, mi szebb, es mi gyonyoru ezen a helyen. Aztan egy kis ido utan ujabb problema merult fel, mert hogy ismet megszunt a labunk elott az osveny. Es megint atkerult a tuloldalra. Kis mocsok, itt ugral oda-vissza, nekunk nem szolna, talaljuk fel magunkat.

De termeszetesen itt sem estunk panikba, a befagyott patak jegen, valamint koveken atugralva-atcsuszva elertuk a tulpartot, s folytathattuk utunkat tovabb, a szurdok masik vegehez.

Elertunk a szurdok vegere, itt meg teljesen jol, normalisan ki van epitve, taposva a nyomvonal. Gyonyoru hely, azt meg kell hagyni, fentebb csak par kepet tettem fel. Megkerdeztem, hogy ennyi lett volna a tura? Orsi mondta, hogy nem, a java meg csak most jon. Egy parkolon keresztul setaltunk, majd – meglepetesemre – egy fouton is at kellett menni. A mellette levo erdoben pedig mar indult is a moka, egyenesen felfele. Egy laza 20-25 perces maszas, es vegul elertuk a “Szentkut” nevezetu forrast.

Ez nem egy egyszeru turistalatvanyossag, de nem am! Ide az emberek – helyiek, atutazok, turazok – szinte tucatnyi kannaval baktatnak fel, hogy megtoltsek oket, es vigyek haza! Az eppen elottunk “fogyaszto” csalad ha nem hozott vagy 14-15 asvanyvizes uveget uresen, akkor egyet sem. Ott gubbasztottak vagy 10 percig, mire tovabb alltak, es akkor jott a kovetkezo. Szoval, itt egy kis piheno, kolleganom is feltoltotte a vegen a palackjat helyi, hideg, asvanyokban gazdag forrasvizzel. Megvolt a gyors reggeli is, majd irany tovabb! Megneztuk a tablakat, es eldontottuk, hogy a Lajosforras fele fogunk menni, megnezzuk, mi van ott. 0.9 km, az semmiseg! Nos, ez majdnem igy is volt.

Elsore egy hegyen kellett felkapaszkodni. Oldalt mar nem volt csak gyalogosoknak letaposott osveny, vegig az “arokban” kellett haladni, hatalmas koveket, sartocsakat kerulgetve, meredeken felfele. Aztan a hegy tetejen, na, ez az igazi atveres! 🙂

This slideshow requires JavaScript.

Merthogy ez a 0.9 km csak egy keresztezodesig vezet, ahol el lehet donteni, hogy balra (Dobogo-ko) vagy jobbra (Lajosforras) akarsz tovabb haladni. A mi celunk 5.5 km-re volt ettol a ponttol, szoval nem kell zseninek lenni ahhoz, hogy kiszamoljuk, oda-vissza az 11 km. Az ido remek, meg mindig, sut a nap, szelcsend. Idoben jok vagyunk, messze van meg delutan 5, hogy sotetedjen. Uccu neki, megcsinaljuk! Igy hat elindultunk jobbra, kovetve a fakra rajzolt jeleket (feher alapon sarga csik), es csak mentunk, mentunk, es mentunk. Aztan kezdett a kornyezet kisse megvaltozni. Eloszor meg a fuben setaltunk, sarnak semmi nyoma. Aztan lassan mar voltak sar foltok az ut kozepen, meg a kereknyomokban. Kesobb mar keresni kellett a jarhato reszeket, megfordultak az aranyok. Aztan a vegere, meg mielott egy csomopontra ertunk volna, igazi dagonyava valt az ut. Szo szerint bokaig lehetett haladni a felazott talajban (mert mar regen nem rajta), vagy a jeghideg vizben. Egyik jobb, mint a masik. Volt par pillanat, amikor azt sem tudtuk, merre halad az ut. De aztan mindig talaltunk egy ujabb jelet, felmertuk a terepet, es indultunk is tovabb.

Itt, a tablanal talalkoztunk egy hazasparral, akik eppen a kutyajukat setaltattak. Csoda, hogy a kis joszag meg nem merult el sehol. Nem volt egy nagy termetu kutyus, inkabb kicsi, es megis, nem igazan latszott meg sarosnak sem. Csoda. Megkerdeztek, hogy tudjuk-e, merre van a Lajosforras. Mondtuk, hogy nem, eppen azt akarjuk kideriteni. Elkoszontunk toluk, es indultunk is tovabb, ugyanazon a jelzett uton, amin eddig is haladtunk. A talaj itt kezdett el meg mokasabba, erdekesebbe valni. Agyag, voros agyag, fold valtakoztak a talpunk alatt, ragadtak ra cipoinkre, plusz kilokat aggatva igy a labainkra. Neha egy-egy erdekes, ismeretlen hang is felcsengett a tavolban. Hogy ezt ember, allat, vagy valami mas okozta, nem tudtuk meg. Azt viszont igen, hogy ezeken az utakon nem sokan jarnak – rajtunk kivul. Kiveve az allatok. Szerintem vaddiszno es oz labnyomait lattam a sarban megmaradni. Nem lehettek erre olyan regen, meg frissen taposottnak latszottak.

Ut kozben termeszetesen nem maradtak el a jobbnal jobb fotok, szebbnel szebb tajak, a beszelgetesek, kis lelkizes, miegymas 🙂 Nagyon jol telt az ido. Egy olyan laza 3 ora seta utan, mikor mar mi magunk mondtuk meg, hogy merre megyunk, hiszen a kijelolt ut jarhatatlan volt felfele, annyira saros, csuszos volt, megalltunk ujra enni. Az ido itt mar kezdett “normalisba”, olyan igazi teliesbe, tavasziasba visszaallni. Leszallt a kod, de nagyon erosen. Hideg lett, elkezdett csepegni az eso is, de csak par percig. A forrasnak pedig meg mindig sehol, semmi jele. Igy hat Orsival mar azon voltunk, hogy visszafordulunk, nem tudni, mennyit jottunk eddig, de ez van, mikor is 3 ferfi maszott fel ott, ahol mi par perce. Udvozoltek, udvozoltuk oket. Ok is megpihentek, ettek-ittak, en meg megkerdeztem, nem tudjak-e veletlen, hogy a Lajosforras mennyire lehet meg innen. Az egyik azonnal ravagta, hogy olyan 500 meter meg, es ott van. Hurrrrra!!!! Tobb se kellett nekunk, 500 meter mar semmiseg, meg szerencse, hogy nem fordultunk azonnal vissza, hanem egy kicsit vartunk. Igy hat gyorsan elpakoltuk az elemozsiat, taska ujra hatra, es irany tovabb, mar nagyon kozel a veg!

Es nem hazudtak, 15-20 percen belul civilizacio jeleit veltuk felfedezni. Eloszor ketseges volt, hogy jo helyen jarunk-e, hiszen ket elhagyatott, igen romos haz fogadott minket. Ezek most, igy kodbe burkolozva eleg erdekes latvanyt nyujtottak, nem szivesen mentem volna be korulnezni. De amikor mar ertelmes emberi lenyek beszelgeteset hallottuk, es lattuk is oket setalni felenk, megnyugodtunk, elertuk, amit szerettunk volna! A Lajosforras, a Szentkuttol 6,4 km-re, pipa! Korbeneztunk, olvasgattunk, picit pihentunk, aztan indulas vissza!

This slideshow requires JavaScript.

Ami tortent visszafele – a sok fenykepezesen kivul – az az volt, hogy kevesebbszer alltunk meg, hidegebb lett, a kod egyre surubb, valamint az eso is jobban rakezdett, de meg mindig csak szemerkelt – szerencsenkre. Ebbe az iranyba azert mar joval gyorsabban haladtunk, nem kellett megallni nezelodni, keresni a jeleket. Valamint lefele meg a s**r is gurul, mint tudjuk, es igazabol itt csak egyszer kellett felfele haladni, a tobbi nagyjabol egyenes, vagy lejto volt. Ujabb 6,4 km, es visszaertunk a Szentkuthoz, ahol ujratoltottuk a palackokat, egy pici pihenes, majd uzsgyi, meg sotetedes elott jo lenne visszaerni a kocsihoz. Nem arra mentunk, amerrol jottunk, hanem be a faluba, hatulrol tamadva, ha ugy tetszik. Ujra kitaposott utakon jartunk a forras utan, jobbra-balra maria szobrok, kepek a fakra akasztva, megemlekezve, hogy ki is a hely vedoje. Aztan egy kapu, es maris a civilizacioban talaljuk magunkat, hazakkal, autokkal, aszfaltos utakkal. Meg par perc seta, es beterunk a helyi boltba, Orsi kis sutit, en pedig kavet veszek. Az ut tuloldalan pedig ott is var mar, meg mindig az auto.

This slideshow requires JavaScript.

Kavemat megiszom, nyujtozok egy jo nagyot, es elszornyedek a cipom lattan. Nem akarom osszekoszolni bent a kocsit, ugyhogy nincs mas megoldas, valtocipo hijan zokniban kell vezetnem 🙂 Fo a biztonsag, meg a kenyelem, de valamit valamiert. Orsi visszaveszi az utcai csukajat, beszallunk, es indulunk is vissza. Eloszor kiteszem ot az Ors Vezer terenel, aztan jon a vegcel, az otthon. Hosszu volt a nap, elfaradtam, a labaimnak is kell mar a pihenes. De megerte 🙂

20160130_163002

Remelem ez a resz is tetszett. Mindenkinek csak ajanlani tudom, aki nem fel, hogy egy kicsit piszkos lesz, annak meg ilyen idojarasi korulmenyek kozott is. Csodalatos a taj, tiszta a levego, nyugodt a kornyezet. Eltevedni nem nagyon lehet, azert minden jol ki van jelolve, merre kell menni tovabb. Orsival megbeszeltuk, hogy ha idonk ugy engedi, jovore egy kicsit tobbet is megyunk majd. Ugyanis van egy Orszagos Kektura Utvonal konyv, amiben Magyarorszag regisztralt turautvonalai vannak osszefogva. Terkeppel, leirassal, minden hasznos dologgal. Es egy kis “versennyel” is, hiszen minden ilyen utvonalon vannak check-in pontok, ahol lepecsetelik neked a kis konyvecskedet, es a lenyege – termeszetesen -, hogy mindegyik pecsetet osszegyujtsd 🙂

 

Koszonom ismet a figyelmeteket, sziasztok! 🙂

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s