Irany delnek, 1. resz

Hello, szia, szevasz, van Nalatok terasz?

Tortenetesen igen, van, ha mar itt tartunk. S mivel ezt egy vendeg ilyen formaban meg is kerdezte tolem, igy pont aktualis lett ez a szoveg. De nem is ez a lenyeg. Az elmult idoszakbol ket hetet egy teljesen mas kornyezetben toltottunk el – mindannyian. Eddig mindig csak arrol irtam, hogy mi tortenik Budapest es Nuremberg vagy Vilshofen kozott. Itt volt az ideje – ha akartuk, ha nem -, hogy valami ujat is lassunk. Ebben az evben, mivel uj, nagyobb hajon vagyunk, 2 alkalommal lemegyunk szinte a Fekete-tengerig, pontosabban csak Rousse-ig. Hogy hova? Igen, Rousse (Rusze), a bolgaroknal van. Kicsi varos, a kozponti resze meg szep is, de egyebkent semmi kulonleges. Sok jot nem hallottunk meg errol az utrol, csak annyit, hogy a recepcionak extra szivas lesz, plusz figyelem, tobb munka, nagyobb ellenorzes es adminisztralas. Mondtam a Fonoknek, hogy ne aggodjon, nem lesz semmi para. Foleg ugy, hogy o elotte 2 het szabadsagra ment, szoval teljesen pihenten erkezett vissza.

Arra a ket hetre Attila jott ot helyettesiteni, es meg kell mondjam, egy elmeny volt vele dolgozni. A legjobbakat kivanom Neki, orultem, hogy megismerhettem, es bizom benne, hogy meg fogunk talalkozni. Ugyes, okos, szorgalmas, szoval Uram, ha olvasod ezen sorokat, csak igy tovabb, megy ez! 🙂

Na, de a lenyeg. Szombaton hazaerkeztunk. Vasaarnap utascsere, szokas szerint, aztan aznap este mar indultunk is tovabb, csak most pont az ellenkezo iranyba, mint szoktunk. Oyan este 11 korul ertunk le Erd kozelebe. Pont lattam a Minaret kivilagitott tetejet, csodas latvany, erzes volt, szinte mintha hazamentem volna. De persze ez gyorsan tovaillant, ahogy a fodrozodo hullamok egyre tavolabb csapkodtak a partot feher hab-nyelvukkel. Nem sokkal kesobb en is nyugovora tertem, masnap hosszu munkaorak sokasagaval kellett farkasszzemet neznem. Fonokom rugalmas volt, igy egy kicsit tovabb maradhattam reggel a szobaban ezen a ket heten, viszzont nap kozben a szunet fogalma elegge elhalvanyult az emlekeimben, es az ejszakak is kicsit kesobb jottek el.

Hetfoi napon erkeztunk meg Mohacsra. Azt sem tudtam, hogy itt hajo megall a helyi kompon kivul, es megis, nem is gondolnatok. Hiszen Mohacs az egyik legszigorubb, legellenorzotteb hely itt, a Dunan. Amig a vendegeink meg magyar foldon jartak, addig nem volt semmi baj, viszont eljott az este, es vele a hatarlepes is. De az itt nem megy oly egyszeruen, biza! At kell allnunk egy nemzetkozi hatar-kikotore, ahol a hatarorok es kulonbozo hatosagok johetnek fel a hajora es nezhetnek korul. Hogy milyen mertekben, az mar csak rajtuk mulik. Szerencsenkre lefele nem voltak rossz kedvukben, sot. Miutan megvolt az utlevel-ellenorzes a vendegek reszere, johetett a szemelyzet. Ok is rendben lementek, egyesevel, termeszetesen az europaiak nem kaptak pecsetet, mig a tobbiek igen. A vegere harman maradtunk: Fonokasszony, Fonok es en. Megneztek a mi kepeinket is, majd tovabb engedtek. Fonokasszony viccbol megkerdezte, hogy mi nem kapunk pecsetet? A ket kollega osszenezett, majd ugy dontottek, miert ne? Igy hat vegiglapoztak Fonokasszony utlevelet, majd egy ures oldalra odatettek a tintat. Aztan jott Fonok, nala is ugyanez volt az eljaras, a vege: egy nyomdaval tobb. Aztan jottem en, mondom persze, akkor mar en is kernek. Biztos ur forgatja az utlevelem, oda-vissza, meglepoen nez.

– Nezd mar, hat ez meg szuz. Meg egy pecset nincs benne!

– Ugyan mar, biztos nem. Nezt mar vegig. – szol vissza a kollegano.

– De mar megneztem, ez meg tenyleg erintetlen.

– Na mutasd. – mondja ismet, majd o is megnezi. – Hallod, ez tenyleg ures. Akkor szoval ez lesz az elso pecset?

– Igen – valaszoltam.

– Uram, akkor ha szeretne, lepecsetelheti maganak. – mondta a ferfi, majd a kezembe adta a pecsetelot.

Hirtelen nem hittem el, nagyon komoly volt. Mindenki meglepodott, en a legjobban, de nem fagytam le, megfogtam a fem szerkezetet, majd jol odanyomtam a papirra a tintat! Na, ezt mondja el valaki magarol, hogy sajat maganak pecsetelte le az utlevelet hatarlepeskor! 😛

Szoval, este hatart leptunk, atertunk Horvatorszagba. Keddi elso megallunk Vukovar volt, ahol kitettuk a vendegeket, majd hajoztunk tovabb. Ezen a reszen meg semmi latnivalo nem volt, de szo szerint. A Duna itt sokkal szelesebb volt, mint eddig barhol, de meg ez is valtozni fog majd. Aztan delutan jott Ilok (hogy mi ez a hely, miert allunk meg itt, passz), ahol felvettuk a vendegeket, majd haladtunk tovabb nagy erokkel, mig nem estere elertunk Novi Sad-ba (Ujvidek). Este szerencsere volt idonk kimozdulni is, es a legjobb az egeszben, hogy ezt a vendegekkel egyutt is megtehettuk.

A csoportnak volt egy turaja a kozeli kastely alatti labirintusba, ugyhogy megkerdeztem az illetekeseket, lehet-e csatlakozni. Termeszetesen, mondtak, sot, meg egy fot vihetek pluszban, ha szeretnek. Igyy hat ketten szalltunk fel a buszra a vendegekkel egyutt, majd mentunk el a kirandulasra. Mindenki kapott 1-1 elemlampat, majd miutan felertunk a varba, az idegenvezetok fogadtak minket.

A lenyege, ez a var, kastely, barmi, hatalmas, de nagyon. Vagyis ami alatta es korulotte terul el. Mert maga az epulet-egyuttes nem akkora, viszont ami korulotte van. Csillag alakzatban a falak tobb sorban egymas utan, hogy egyaltalan ne legyen konnyu atjonni rajtuk. Egyik oldalrol erdo, masik oldalrol a Duna akadalyozza a tovabbhaladast, szoval aki itt at akart jutni, annak bizony csak a varvedok testen keresztul. Na de! A tortenelem szerint ez nem igazan sikerult senkinek sem. Sem a torokoknek nem sikerult ezt a varat elfoglalni, pedig ok azert terjeszkedtek rendesen. A lenyeg itt az utanpotlas es az ellatas megoldasa volt. Az alagutrendszerben – aki ismerte – konnyen el lehetett manoverezni egyik helyrol a masikra, segitseget nyujtani. Viszont aki uj volt itt, az seperc alatt eltevedt, aztan sok sikert az elve kijutashoz! Plusz a friss viz is biztositba volt, koszonhetoen a Dunanak. Szoval az egesz resz erdekes, sokkal tobb a latnivalo, mint kivulrol, teljesen mas.

Tura utan vacsiztunk egyet fent a varban, kint a teraszon. Nagyon hangulatos volt, a kilatas festoi, valami olyasmi lehet ez itt, mint otthon a Halaszbastyaban enni. A pincerno nagyon kedves volt, hivott nekunk taxit, megbeszelte vele, hova kell vinni minket. Helyi valutaval tudtunk csak fizetni (szerb dinar), amit meg az idegenvezetotol kaptunk fent a varban. Az egyik legsegitokeszebb  csoportvezeto, akivel valaha talalkoztam. Mondta, hogy masnap meg ugyis jon, majd visszaadom neki a penzt. Szerencsere az etteremben tudtunk euroval is fizetni, szoval csak a taxira kellett kolteni a kapott penzbol, de azt masnap vissza is szolgaltattam az illetekesnek. Viszont a vacsora fergeteges volt, finom kaja, nagyon jo kornyezet, es tenyleg, ami megkoronazta az egeszet, az a kilatas volt. Novi Sad varosara lenezni, a hidon keresztbe latni, ahogy ki van vilagitva az egesz a labad alatt, elkepeszto, csodaszep.

Vacsi utan igy visszamentunk a hajora, majd eltettuk magunkat masnapra, ami ismet egy hosszabb menetnek nezett ki. De errol majd kesobb, a kovetkezo reszben.

 

Folytatas kovetkezik…

Advertisements

One thought on “Irany delnek, 1. resz

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s