Miert futok?

13988258_10209284869373320_2896217923561450111_o

Nagyon sokszor, nagyon sok embertol, nagyon sok parbeszedben megkaptam mar ezt a kerdest, es vele egyutt hideget-meleget. Miert? Mi ertelme? Ki kotelez ra? Jo erzes? Mikor? Hol? Hogyan? Mennyit? Milyen gyorsan? Es meg millio masik megfogalmazasban, az unalomig ismetelve oket.

Kollegak a barbol es az etterembol, hogy persze, nekem aztan konnyu, nem csinalok semmit, ulok a recepcion, netezek, meg szep, hogy van energiam meg idom futni.

Fonokok, kollegak mas reszlegrol, hogy miert egyaltalan, ne farasszam ki magam, fittnek, koncentraltnak kell lennem, hosszu meg a szezon.

Baratoktol, ismerosoktol, hogy fusson az, akit kergetnek.

Nincs idom, nincs ertelme, nem akarom, lusta vagyok, mast csinalok. Nem szeretem, nem fogom szeretni. Nem tudom. Lassu vagyok.

Ezek csak mind kifogasok. Futni, kocogni, mozogni mindenki tud, akinek van ket laba es tudeje (es mar azok is, akik ezekkel nem feltetlenul rendelkeznek). Arra van idod, amire Te akarod, hogy legyek. Van ertelme, nagyon is sok. Csak el kell kezdeni egyszer, es utana menni fog. Tetszeni fog.

En 3 eve kezdtem el futni talan a hajon, vagyis a hajorol leszallva. Es imadom minden egyes pillanatat. Teljesen mindegy volt, hogy a barban dolgoztam, vagy mint recepcios. Nappal vagy este, tavasszal, nyaron, osszel, telen, esoben, napsutesben, szelben – a Taft meg mindig tart! A lenyeg, hogy elvezem.

Szerintem az a fontos, az a meghatarozo, hogy tuszd-e egy ujabb celt kituzni Magad ele. Elsonek azt, hogy egyaltalan elindulj. Emlekszem, en megorultem a kabinban, a hajon, kellett valami kotetlen, elmenyt nyujto fizikai mozgas a munka mellett. Nem szamitott, hogy napi 10-12 kilometert is legyalogoltam a barban meg az etteremben, utana meg lementem a kabinba, atoltoztem, es irany ki a szabadba, a friss levegore futni. Igen, mindenki betegnek, nem teljesen normalisnak nezett. Masok az osszeeses szelen tantorogtak a muszak vegere, en pedig meg kimentem 5-7 kilometereket futni. Szigoruan futni, nem kocogni, vagy setalni, sem kerekparozni. Tempoval, gyorsan, megszakitas, komolyabb lassitas nelkul vegig!

A legelejen meg csak ugy voltam vele, hogy menjek, semmi komolyabb cel. Csak kiengedni a feszultseget, levezetni, lerazni a nap problemait, magam mogott hagyni a gondokat. Atoltozni, zenet berakni a fulbe, applikaciot elinditani es futni, futni es futni. 5 kilometer, 6 kilometer, 7, nem szamitott, ameddig birtam. Tenyleg nem szamitott idojaras, homerseklet, terep. Nagyon jo volt mindenhol, mindig. Elmeny volt ujabb varosokban, falvakban jarni, korulnezni, bemenni minden kis utcaba, felfedezni a helyet egy olyan modon, ahogy meg nem sokan masok tettek – futva. Nem gyalog azt hallgatva, hogy ez mikor epult, itt ki szuletett, az miert halt meg, hogyan lett lerombolva. Nem azert, mert ezek nem erdekes dolgok egyes varosokrol, dehogyis nem! Csak engem most nem ez a fajta varosnezes erdekelt. Magam akartam a sajat utamon felfedezni, eltevedni es visszatalalni. Nem utmutatas alapjan, mert annak nincs ertelme! Igy hat minden egyes alkalommal, percenkent neztem a telefonom terkepet, hogy mikor merre kellene elkanyarodnom, hogy visszaerjek majd a hajohoz. 2014-et igy futottam vegig, ugymondvan komolyabb celkituzes nelkul, hogy amennyi kifer, amilyen gyorsan, amilyen hosszan. Az ev vegere egeszen belejottem, mentek 8-10 kilometerek is, nagy atlagban a 6-8 inkabb, valahol 30 es 40 perc kozott. Szo mi szo, elegedett voltam magammal az ev vegere.

Aztan kovetkezett 2015. Uj ev, uj celok. Es ezt szerencsere mar a szezon elejen, sot, meg elotte el tudtam kezdeni megvalositani. Mindenki egy lelektani hatarrol beszel, hogy ha azon tul vagy, akkor onnantol kezdve mar menni fog. Nekem ez a hatar, amit kituztem magam ele, az 5 perc/kilometer volt. Az olyan kerek szam. Es ha sebessegre akarod leforditani, az 12 kilometer/ora. Ami mar megint egy teljesen kerek dolog. Es azt mar sebessegnek is lehet hivni. A Margitszigeten kezdtem az ev elejen. 5.350 meter, szoval a 27 perc volt a cel. Elsore meg nem sikerult, nagyjabol fel perccel maradtam el a magam altal meghuzott vonaltol. De ez nem keseritett el, inkabb meg jobban osztokelt arra, hogy legkozelebb jobban nyomjam, es akkor menni fog!

Par alkalommal meg mindig egy kicsit a szintidon tul teljesitettem, aztan mar nem Budapesten futottam, hanem kint Hollandiaban – elkezdodott a szezon. Parszor korbementunk marcius-aprilis honapokban a Hollandia-Belgium-Hollandia utvonalon, es minden adando alkalmat megragadtam arra, hogy fussak, es elerjem az elem kituzott celt. A Benelux-allamok ilyen szempontbol nagyon jo helynek szamit szerintem. Valtozatos helyek, varos-falu, bar foleg egyenes, sima utszakasz, keves emelkedovel es lejtovel. Az idojaras sem a megszokott – szamomra legalabb is. Kicsit huvosebb, neha esos, szinte mindig szeles, de azert meg messze kibirhato. Aztan kezdtem meg egy kicsit gyorsulni, csak masodpercekkel, de beljebb jutottam. Aztan elindultunk vegre lefele Europan belul. Hollandia, Nemetorszag, Ausztria, Szlovakia, es vegul Magyarorszag.

Az ev vegere mar majdnem elmondhattam, hogy minden varosban, minden helyen, ahol megalltunk, futottam mar. De kellett valami plusz motivacio, hogy meg tobbet, meg jobban fussak, hogy tegyek valami extrat is. Es ekkor jott az otlet, hogy igen! Meggyozom Fonokasszonyt, jojjon velem. Mar ugyis emlitette parszor, hogy el akarna kezdeni, szoval miert ne? Tanarkent mar van “tapasztalatom” – oke, a 2 ev tanctanarkodas nem hivatalosan szamit tapasztalatnak, de imadtam -, szoval a vegere ravettem, hogy vegyen egy par futocipot meg par cuccot is. Aztan egy ido utan eljott a nagy nap! Talan valamelyik reggel mentunk el futni, meg munka elott. Mit reggel, az meg nagyban hajnalnak szamitott! 6-kor talalkoztunk a recepcion, mindketten halal faradt fejjel, testtel, lelekkel. Nem voltam benne biztos, hogy ezt alaposan atgondoltuk, de nem foglalkoztatott a vegen. Kimentunk, es azonnal megcsapott a reggeli hideg. Egymasra neztunk, aztan kinevettuk magunkat, hogy mi a baj velunk, miert nem csinaljuk azt, mint a legtobb normalis ember: alszunk?  Aztan megembereltuk magunkat, elkezdtunk bemelegiteni, majd egy olyan 5-6 perc mulva el is indultunk. A helyet pontosan mar nem tudom, hol futottunk eloszor, de a cel 3 kilometer volt kezdesnek. Es minden elismeresem, megcsinalta. Kibirta, vegig futotta, lassitva, gyorsitva, szenvedve, nehezen, mosolyogva, fazva, de megcsinalta! Nagyon buszke voltam ra, de tenyleg. Nem a legjobbak voltak a korulmenyek, es megis, volt olyan eszeveszett, mint en, es jott!!! 🙂

Idovel egyre tobbszor csatlakozott hozzam, egyre hosszabb tavokon, egyre rovidebb ido alatt, szoval igen, a fejlodes nagyon is lehetseges, es ezt a sajat szememmel lattam, tapasztaltam. Es az orom, hogy ebben en is segithettem, motivaltam, hajtottam, csodas erzessel toltott el. Aztan, egy masik kollegano is kedvet kapott a futashoz, igy egyik reggel o is csatlakozott hozzank. Ezt mar tenyleg alig hittem el. Csak egy hobbinak, idotoltesnek indult, es a vegen oda fogunk kilyukadni, hogy az egesz hajot elviszem futni, nagyon zsir! “Igen, ez a cel, ez az uj cel, minel tobb embert elvinni magammal mozogni, futni, ki a szabadba!” – fogalmazodott meg bennem a gondolat, es lelki szemeim elott maris lattam, hogy egymas mellett, 2-3 sorban 7-8 ember fut egy tempoban, es mar szinte Forrest Gump szerepeben ereztem magam, hogy vezetem a tomeget, amint fut es fut, es egyre tobben csatlakoznak hozza, kovetik, mennek vele egyutt. Mit ne mondjak, nagyon jo erzes volt! Idovel aztan egy ujabb tag csapodott kis csoportunkhoz, es maris elertuk a buvos 4 fos nagysagot! Ki gondolta volna ezt meg tavaly ev vegen, vagy a 2015-os ev elejen? Vegre nem egyedul megyek, vegre van uj motivacio, vagyis nem teljesen uj, inkabb masik. Es mentunk, es reggel felkeltunk, es faztunk, es izzadtunk, es kimerultunk, es nyujtottunk, de mentunk, es mentunk. Folyamatosan. Hidegben, szelben, sotetben, melegben, szoval ugy minden ossze allt, es mindenki jol erezte magat. Sajat szempontbol is egy jo evet zartam, a sajat rekordjaimat dontogettem ind tav, mind ido szempontjabol. Szoval a 2015-os evben ugy hagytam ott a hajot, hogy a leheto legtobbszor, a leheto legtobb helyen mar futottam. Igy hat termeszetesen egy uj celt kellett kituzni magam ele a kovetkezo szezonra. Ami egy ujabb szintre emelte elhivattsagomat a futas mellett: beneveztem eletem elso komolyabb futoversenyere.

2016 februar honapjaban volt, a BBU Szervezoiroda jovoltabol, Budapesten, Kobanyan pontosabban, es ami meg jobba tette az egeszet, a fold alatt. Azon a reszen van ugyanis a Dreher sorgyar egykori pincerendszere, ahol hutottek a termeket, mielott kiszallitottak volna. Most uresen all, es ilyen alkalmakra teljesen megfelel. Elsore nem tudtam, hogy fog ez kinezni, meg csak elkepzelesem se volt rola. Bemegyunk a pincebe, fel-ala, jobbra-balra fogunk rohangalni a sotetben, es aki elobb kitalal, vagy teljesiti a tavot, az nyer? Mindegy, bulinak hangzott az egesz, plusz elso verseny, igy hat beneveztem a 7 kilometeres tavra. A holtszezonban el is kezdtem a felkeszulest edzoteremben, mentem haverokkal, s edzes vegen mig ok kocogtak mellettem vagy eppen a bringan ultek, en futottam 40-45 perceket, 8-9 kilometereket, hogy azert ne essek ki teljesen a ritmusbol. A karacsonyi es ujevi mulatozas es zabalas utan pedig egybol vissza a padra, hogy lemenjen az a par felkapott kilo, majd amilyen roviden le is irom, olyan gyorsan el is erkezett a verseny napja. Ide meg egyedul mentem el, bebekaveztam a varosba, hatamon a sporttaskaval, nem is sejtve meg, hogy mi var ram. Nem volt nehez megtalalni a helyet, az oltozot, a versenyirodat, teljesen jol meg volt szervezve. Kulon oltozo ferfiaknak es noknek, szerencsere volt ruhamegorzo is szeparalva, folyamatos felugyelettel. A rajtszam atvetelt nem kellett megvarnom, par nappal a verseny elott mar megvolt, szemelyesen vettem at a kozponti irodaban. A 7020-as rajtszamot kaptam, valamint egy nagyon meno futopolot is, ami egyseges volt, igy az egesz mezony egeszen jol festett 🙂

A “Hogyan fussunk 7 kilometeres versenyt?” kezdocsomag

Elindult eloszor az ovifutam, utana az 1k, 3k, es igy sorban eljutottunk hozzank, a 7k-s mezonyhoz. Voltunk vagy 600-an, szoval jo par, 40-es csoportban inditottak el minket, 30 mp-s idokulonbsegekkel. En valahol a 3. vagy 4. csoporttal vagtam neki a tavnak, ott is a falka vegerol indulva. Rovid idot voltunk a felszinen, sok jobbos es par balos fordulok utan pedig el is erkeztunk az alagut bejaratahoz. Alagut, beszelek en itt hulyeseget, egy egesz barlangrendszer volt a fold alatt elottunk. 2-3 kilometer hosszan kanyarogtunk, gyertyakkal, ledekkel megvilagitva az ut, nehol vizatfolyas, egy-ket tocsa, bolya, es egy lepcsosor. Igy nezett ki az egesz, persze bent is szurkolokkal tele, eltetve mindenkit, teljesen mindegy volt, ismeros, barat, vagy valaki teljesen ismeretlen. A lenyeg itt a hangulat volt, senki nem lokdoste a masikat. En meglepoen gyorsan jottem felfele a rangletran, a csoport vegerol kapaszkodva egyre felfele eloztem meg az elottem haladokat, mind a felszinen, mind a fold alatt. Azert a barlangban akadtak nehezsegeim neha az elhaladassal egy-egy lassabb versenyzo mellett, de par meter utan mindig jott egy olyan kis rovid, szelesebb tav, ahol baj nelkul, kenyelmesen el tudtam menni mellettuk. A vegen kiderult, hogy ha egy picivel agresszivabb vagyok, meg jobb idom lehetett volna, es elorebb is vegezhettem volna. De errol kesobb.

Kiertunk ujra a friss levegore, a napfeny egy kicsit szokatlan volt, de szerencsere meg nem tuzott annyira, hogy ne lassam mindig az elottem levot. Ja, igen, egy jo tanacs – szerintem -: mindig probalj meg kovetni valakit elotted. Nekem ilyen szempontbol nagyon jo versenyem volt, hogy mindig volt valaki elottem, akit el kellett kapnom, hogy tovabb menjek. Ez volt a cel, akar egy, akar ket hellyel volt elottem, lattam, es elhataroztam, hogy utolerem, megelozom, es megyek tovabb, el nem fogok engedni senkit.  Es ezt a verseny vegeig sikerult is tartanom. Mellettem nem mentek el, viszont en folyamatosan eloztem a tobbieket. Az utolso 3 kilometer mar emelkedos-sullyedos volt, ket nagyobb dombbal benne, ami egy kicsit megdolgoztatta a vadlimat, de ezeket is sikerrel vettem, es a vegen a celegyenesre fordulva, meg az utolso metereken egy jo sprintet levagva, javitottam meg ket helyet!

Beertem, vegigcsinaltam. Egy kicsit kapkodtam a levegot, de nem volt baj. Jott az egyik szervezo, hozta az ermet – merthogy ezt mindenki kapott, aki vegigment a tavon. Kipihegtem magam, lenyujtottam, es mosolyogtam, mint a teljbetok. Nagyon jo erzes volt teljesiteni a tavot, hogy igen, ezt meg tudom csinalni, egeszen emberi ido alatt. De arra is kivancsi voltam, hogy pontosan milyen gyors voltam, hanyadikkent ertem celba. Erre meg par percet vartam kint a celvonal mellett,  figyelve  tobbi beerkezo versenytarsat, majd elmentem megnezni az eredmenyt:

Az Eredmeny!

Igen, jol latjatok, es en is, szerencsere. Sikerult 34-kent celba ernem a kozel 600 indulobol!!! El sem hittem elsore, hogy ennyire elol vegeztem. Bementem, lattam a papirokat a falon. Az elso dolog, amit eszrevettem, hogy 50-esevel vannak listazva. Mondom rendben, nem baj az, elkezdem a 3. oldalon, oda vartam magam. Neztem a neveket, nem vagyok ott. Rajtszam alapjan sem. Hat mondom oke, van ilyen, az elso 150-ben nem, de hat 600-bol azert meg az sem rossz. Megyek a kovetkezo oldalra, ott se szerepel a 7020-as szam. Mondom, azert na, ennyire nem voltam gyenge. Bar lehet, hogy csak rosszul ereztem, a tobbiek meg sokkal gyorsabbak voltak. Johet a kovetkezo oldal. Itt mar a 201-essel kezdodott a helyezesek szamozasa, de itt sem vagyok rajta. Mondom oke, ez igy nem franko. Lehet kifelejtettek, vagy valamiert elfelejtett merni a chip. Biztos, ami biztos, megnezem magam a masodik oldalon, hatha varakozason felul mentem. De nem, itt sincs semmi. Csalodottsag toltott el, mondom ilyen nincs. Vagy ennyire rossz voltam, vagy tenyleg nem mertek az idomet… Mar csak kivancsisagbol is megneztem az elso oldalt, mennyivel nyertek meg a versenyt, milyen atlaggal ment, meg hasonlo dolgok. Igen gyorsan, olyan 28-29 perc kornyeki idovel ert be az elso versenyzo. Mondom az igen, az mar tempo azert. Haladtam lefele a listan, es egyszer csak meglatom a sajat nevem. Mondom, nem, ennyire nem lehetek elol. Megnezem a rajtszamot, hatha valakinek ugyanaz a neve – bar erre az esely kozel egyenlo a nullaval, mert Ausztraliaban el egy ugyanilyen nevu srac, rogbi jatekos. De nem, a szam is stimmel, elmeletben ez tenyleg en vagyok!

Oromomben szinte felugrottam, de legalabbis megraztam jo erosen az oklomet, hogy igen, nesze nektek! 34-ik a 600-bol, 33:50-es idovel, 4:50-es kilometer atlaggal, ami sebessegben valahol 12.2 km/h korul van. Es itt esett le gyorsan, ha az alagutban egy kicsit korabban elozom meg az embereket, es nem maradok annyit mogottuk, akkor siman lehettem volna egy-ket, akar 3 hellyel is elorebb! De keso banat, igy is azert ugy gondolom, megtettem a magamet, ami bennem volt, kihoztam, es ez lett a vege. Egy igen elokelo helyezes, foleg ugy, hogy az elso versenyemre keszultem, teljesen sajat erobol, minden edzoprogramot, szemelyi edzot mellozve. Ez pedig meghozta a kedvem, uj celokat ragasztott a horizontra. Ezekrol majd kesobb beszelek 🙂

Szoval, kezdetekben ezert futottam, es igy valtozott meg, szinte naprol napra a motivaciom, az okom, a celom, hogy fussak, es lett az eletem resze ez a sport!

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s