Cuba, 1. nap

2017.01.13

 

Reggel 8:40. Csak azert tudom, mert beallitottam az ebresztot a reggelihez. De mondjuk egyebkent is felebredtem par perccel korabban. Nem baj, melegitot felkaptam, egy normalisabb felsot, gyorsan arcot mostam, majd irany a nappali, ahol mar a megteritett asztal var. 4 teritek, mondom akkor valoszinuleg 3 fos a szomszed csalad. Nagyapa jon, “Buenos Tardes, come estas?” “Buenos Tardes, muy bien!” parbeszed megy le, majd elkezd beszelni fellelkesulve, mintha csak a szomszedbol ugrottam volna at egy kavera. Nagyjabol ertem, mit mond, viszont valaszolni nem megy, errol finoman a “No hablo Espanol” mondattal informalom. Megall, latom egy kicsit csalodott, de bologat, mosolyog, majd tovabb all. Elottem igazi terulj-terulj asztalkam, ketchup-mustar, cukor, so, teafilterek gyonyoru tartoban, olaj, kis csesze kavenak es egy a teanak. Jon Papi, hogy kavet vagy teat kerek. Mondom kavet szeretnek, tejjel. Ennyit azert meg sikerult osszerakni spanyolul, az oreg erre elmosolyodik, “Si, si” felkialltassal kivonul a konyhaba. Addig csak nezelodok, figyelem a kepeket a falakon, szivom be az otthon illatat, a hazat, a kornyezetet, mindent. Mintha egy igazi mesevilagba csoppentem volna bele.

Par percen belul jon is a frissen fott kave es a kenyer, vagyis zsemle, vagyis valahol a ketto kozott inkabb. Kovetkezo korben jon a tej is, plusz a sajt, valamint a gyumolcs tal, rajta banan karikazva, ananasz kockazva, valamint ket azonositatlan piros gyumolcs. Mondom jo, akkor keszitsuk el a kavet eloszor, kortyoljunk parat, es fogjuk fel teljesen, tiszta fejjel, hogy mi lesz. Felemelem a nagyobbik bogret, es alatt ott a meglepetes, a muffin!!! Neeeee, mondom ne mar, ez nem igaz, ez nagyon joooooo! Es mint egy kisgyerek, elkezdek vigyorogni, toporzekolni 🙂 Nem tudom, mit es hogy hozott ki ez a varos belolem, de mintha egy masik enem lenne jelen, aki eddig a hatterben, a melyben szunnyadt. Es mi sem bizonyitja ezt jobban, hogy miutan a banannal vegeztem, ravetodtem az ananasz darabokra!!! Figyelem, ez igen csak nagy szo, ezek voltak eletem elso ananasz falatjai sajat szandekbol. Nem azert, mert korabban kenyszeritve ettem volna mar ilyet, de ez is fontos, emlitesre melto! Es meglepodesemre nem szajhuzva, egyben lenyelve tudtam le egy kockat, hanem megragva, elvezettel ettem oket egymas utan. Bes****s ez a hely, ez az egesz, ami itt tortenik, es meg nem vagyok itt 24 oraja sem. Ido kozben csatlakozik Jorge es csaladja is, ami a feleseget es kislanyukat takarja. Leulnek, vagyis a ket felnott, a gyermek pedig leul a TV ele. Papi – az egyszeruseg kedveert mostantol csak igy hivom, marmint csak itt, a valo eletben azert nem – bekapcsolja neki a keszuleket, kihozza a tobbieknek a reggelit, nekem egy ket tojasos rantottat, es helyet foglal a kiscsaj mellett. Egyutt nevetnek a rajzfilmet, ami egy kislanyrol es egy medverol szol, ebben biztos vagyok! Csendes reggeli, mivel a spanyolom elegge gyer, igy nem nagyon megy a kommunikalas. De ez legyen a legnagyobb baj, hogy itthon csend van. Jon Camilo, jo reggelt kivan, erdeklodik mizus, hogy aludtam. Mondom nagyon jol, es tenyleg, igy is volt. Az agy egy kicsit kemenyebb, mint amihez szoktam, de ez csak akkor tunik fel, amikor elsore elfekszel, utana semmi.

Reggelivel vegeztunk, en fogtam a konyvemet, es kiultem a teraszra olvasgatni, hogy a delelottot eltoltsem. Jott is a hazigazda, kerdezte, hogy mit olvasok. Roviden osszefoglaltam neki, csodalkozva nezett, majd szep napot kivant, es ment bevasarolni.  En meg jo par oldalnyira ott maradtam, majd olyan 11:30 fele visszamentem a szobaba, atoltoztem, es a nyakamba vettem a varost.

 

Ennyi kepet, videot egy dologrol, egy helyrol szerintem meg nem keszitettem. Leballagtam a tengerpartra, 4-5 perc seta. Egyszeru, le az utcan, es ott vagy a vegen. Ha lattatok a Dirty Dancing 2-t, akkor isemros lehet 1-2 kepsor, talan az a jelenet, amikor elmennek a Contry Clubba tancolni, elotte, ahogy a tenger hullamzik, es atcsap a falon. Nos, ez tenyleg letezik, nem valami mozis effekt volt csak. Lementem, kicsit szeles volt az ido, de semmi, kellemes 20-egynehany fok, baratsagos, mosolygos emberek, es a tenger. Meseszep kek, sos, erezni az izet, az illatat. Es a mai napon nem nyugodt, annyi biztos. Felmasztam a fal tetejere, es ott setaltam vegig, leultem egy-ket helyen, es csak keszitettem es keszitettem a kepeket, videokat. A telefon memoriaja sem birta mar sokaig, hamar elojott a jelzes, hogy mar csak 250 kepnek maradt hely. Hat igen, a repules es a tenger egyutt elegge fotogenek. Az a korall-fal, ami a fal alatt van, arra hivatott, hogy megtorje a hullamokat. Ez idaig rendben is van, csak hogy van, ahol tul kozel van a fal, van, ahol egyaltalan nincs is ilyen. Es itt jon a legszebb resz, ahogy a hullam bejon, megtorik egy resze a korallokon, majd a maradek, egy helyre osszpontosulva, nekicsapodik a falnak, es neha atbukik a falon, amit erre terveztek, hogy allitsa meg a hullamokat, eszmeletlen. Ugy masfel orat bizotsan elidoztem a parton, varva a nagyobbnal nagyobb tarajokat es becsapodasokat, es igen, olyan is volt, hogy en is kaptam a vizbol. Es tenyleg sos, meg kell vallani, de nem erzodott szerencsere hidegnek. Aztan ido kozben megszomjazik az ember, igy atmentem a fout masik oldalara egy kiulos helyre. Nem terasz, hanem az egesz kertet igy alakitottak ki, asztalokkal-szekekkel-satrakkal, plusz jo hangszorokkal, es igy mar ezt is megerezhettem, milyen az, amikor a haverokkal kiultok a parttol ugy 40 meterre, rohadt jo zenet hallgattok – reggaeton, salsa, son – es soroztok, es dumaltok, es a helyi sracok es csajok kivulrol fujjak a szoveget. Ez az, erre vartam, ezt akartam hallani, latni, reszese lenni.

Mentem tovabb a parton, jottek a szebbnel szebb helyek, erdekesebbnel erdekesebb autok es epuletek, elhaladtam a – nagy valoszinuseggel – amerikai nagykovetseg elott is, majd elindultam egy kicsit mokasabb iranyba, a varos szive fele. Terkep nem volt nalam, igy az osztoneimre biztam magam, ha eltevedek, csak irany vissza a tenger, vagyis ocean fele, es onnan hazatalalok. De szerencsere nem kellett, barmennyit is boklasztam.

Fel 3, 3 kornyeken ehes lettem, igy hat a legkozelebbi etterem fele vettem az iranyt – mintha tudtam volna, merre is van az. Csak kovettem a zenet, es a fuleim nem csaltak, ez elo zene volt! Egy zsufolt keresztezodesben – ahol a lampa nem mukodott, igy mindenki dudalassal jelenzte, hogy jon es athajt a csomoponton, vicces megoldas – talaltam meg a muzsika forrasat, a Sofia etteremben. Teraszos resz, kozepen a banda, es valami baromi jo hangulatot csinaltak. Amikor megerkeztem, eppen Polo Montanez – Un Monton de Estrellas cimu slageret jatszottak es enekeltek. Azonnal fel lehetett ismerni, annyira jok voltak. Volt ott gitaros, elektromos-basszusos (???), rumbatokos, clave-s, dobos, konga-s, minden, ami egy jo kis kubai zenehez elengedhetetlen. Egyszeruen bevonza az embert, es mozgasra birja. Engem meg meg konnyebb erre csabitani, igy mikor leultem es rendeltem egy sort, vizet es csirket, elkeztem magamban tancolni, es tobbed magammal enekelni. Ha annyit mondok, hogy gyonyoru volt az egesz, az semmit nem foglal magaba. Nem csaladias, nem meghitt, valami teljesen mas, foldon tuli, otthoni embernek felfoghatatlan. Es kozben tancoltak a zeneszek, tancolt a szemelyzet, tancolt a vendeg, mindenki. Felejthetetlen elmeny, ez biztos! Kihoztak az ebedemet, kozben szol az elo zene, az a fajta, amiert elsz-halsz, kelsz s fekszel, letezel, amit ha meghallasz, nem birsz egy helyben ulni, ha egyaltalan megallod valahogy, hogy ne menj tancolni rogvest. Igy toltottem el az ebed idomet, szandekosan lassan fogyasztva a fogast es a sort, a vizet pedig a vegere hagyva. Nem akartam innen tovabb menni, itt akartam maradni egesz nap, estig, amig a zene szol. De menni is akartam, annyi mindent kell meg latnom, itt vagyok Kubaban, nehogy mar csak egy helyen legyek. Igy ha irany a Fo utca, ahonnan az a kis utca (a 11-es utca) nyilik, ahol a szallasom van, es ahonnan meg lehet kozeliteni a Forradalom Teret. En ma csak egy kis reszet neztem meg, a tobbi majd holnap, vagy holnap utan, vagy nem tudom meg, mikor. De nem is ez a lenyeg. Egy nagy korforgalom kozepere kellett berohanni ugy, hogy a zebra fogalma es lete itt nem nagyon van. Szoval egy laza akadalypalyakent kell elkepzelni a bejutast, de ha egyszer mar bent van az ember, korbemegy, lo egyket jo kepet, es azon talalja magat, hogy valahogyan ki is kellene jutni azert 🙂

Ha ezzel is megvan a kedves Olvaso, akkor jojjon velem visszafele a Fo Uton. 2×3 savos, kozepen setannyal, palmafakkal, kis terekkel, padokkal, zold teruletekkel. Es meseszep latvannyal es hangulattal. Itt tenyleg errol szol az egesz, mintha az egesz orszag minden egyes negyzetcentimetere erre lett volna tervezve, hogy beszivja az embert magaba, es ne engedje vissza a normalis eletbe. Aztan ezen az uton majdnem leertem a partig ismet, de ugyanott nem akartam visszamenni, meghat a telefonon mar nem lett volna eleg hely ujabb vizes kepeknek, vagyis annyinak tuti nem, amennyit csinaltam volna. Igy elfordultam balra az egyik kis utcaba, hogy majd azon vegigsasszezva hazajutok, kozben azt is latom, hogyan elnek errefele, egy hetkoznapi ember, csalad.

Az egesz resz olyan, mintha egy sivatagi, arab varosban jarnek, amit attettek ide. Tornyos, erkelyes, teraszos, racsos, magas, palotas hazak egymas mellett rikito, kulonbozo szinekben, szinosszetetelekben. Varazslatos, es a fak, ahogy ezekre az epuletekre arnyekot vetnek, nem mondhatom elegszer, hogy meseszeru. Mert tenyleg az, aki nincs itt, es nem latja a sajat szemevel, nem hiszi el, nem fogja elhinni. Kepek lesznek dogivel, de ezek se adjak vissza elegge. Most neztem ujra parat, tenyleg nem eleg jok… A lenyeg, hogy siman visszatalaltam a szallashoz, felmentem, megmostam az arcom, attettem a kepeket a telefonrol a gepre – ja, hogy mindkettohoz kaptam atalakitot, koszi Camilo!!! – , es mar uton is voltam a kis bolt fele, kell a savas viz meg egy 6-os csomag sor is, a maganyos, iros estekre (mint amilyen a mostani). Ittam egy kicsit, most meg csak vizet, olvastam par oldalt, majd felkeszultem a futasra. Atvettem a rovidgatyat, egy szellos tricot magamra dobtam, beizzitottam a GPS-t, ami szerencsere idot es tavolsagot meg utat mer, csak maga a terkep nem latszik, odaadtam a kulcsot vendeglatomnak, es ementem futni. Legyalogoltam a tengerpartig, bemelegitettem, es megindultam. Az ido kozben estebe valtott at, de minden ki volt vilatitva, plusz a tenger hullamjainak tarajai eleg feher szinben pompaztak.  Ha nap kozben azt gondoltam, hogy haborog a tenger, akkor este szo szerint felrobban, kikel magabol. Ott, ahol del kornyeken ultem a falon, minden egyes hullam utan liternyi viz bukott at, es ez meg egy csendes, szaraz helynek volt mondhato. Elindultam hat, es kevesebb, mint 1 kilometeren belul ra kellett jonnom, hogy ez az oldal nem lesz a legjobb, irany at az ut masik felere. Az egesz jarda, ami nap kozben szaraz volt, most viz alatt. A cipom gyorsan at is azott, plusz en is kaptam az oldalamba-hatamba rendesen folyadekot, ha kertem, ha nem, valamint egyszer nem lattam egy godrot, es majdnem kitortem – most – a jobb bokamat. De a masik oldalom maris normalisabb korulmenyek fogadtak, igy tudtam novelni a tempot. Nem tudom, a varosresz mely negyedebe mentem el, de oda-vissza majdnem 6 kilometert futottam 5.01-es atlaggal. Nem is annyira rossz, szelben, fulledt levegoben, ismeretlen terepen, ovatoskodva. Meg 2-3 alkalommal tervezem, hogy megyek, legalabb ennyit, meglatjuk, mi lesz a vegere.

Amit ma tapasztaltam, az valami fantasztikus. Ez a hely egyszeruen lenyugozo, lelegzetelallito, magaval ragado, nyugodt, csendes, zajos, zsufolt egyszerre. Egy foldi paradicsom. Latni a szocializmus, a kommunizmus meg az elmult idok diktaturainak es vezetesenek nyomait, a regi epuleteket, korulmenyeket, megis, nem azt erzi az ember, mikor kimegy az utcara, hogy barmelyik pillanatban megolhetik. Szeretettel elnek itt az emberek, mind maguk, mind egymas fele. Mosolyogva, integetve. Uton a szallas fele, egy helyi, kubai fiatalabb motorostol megkaptam a “Happy Holiday” udozlest integetessel es mosolygassal! Ebbol latszik, hogy mennyire turista vagyok, valamint hogy mennyire kedvesek, normalisak es vidamak az emberek, barmi is van itt. Csodas, irigylesre melto a kornyezet, az atmoszfera, a hangulat.

20170113_14020420170113_15351020170113_15522420170113_16092920170113_161101

Most megyek aludni, kicsit elfaradtam. Kiszivott a nap, lebarnultam, vagy leegtem, de ugy nez ki, inkabb elobbi. Es ezt csak akkor vettem eszre, mikor indulni akartam futni. Kicsit foltosnak nezett ki, de most, hogy letusoltam a napi koszt magamrol, egysegesen nez ki, es mar nem is annyira pirosan. Elfelejtettem naptejet meg kalapot, sapkat hozni, ugyhogy holnap ezeket lehet valahol kellene talalni. Majd kideritem, merre van az arra. Penzzel jol allok, meg nem kellett a kartyahoz nyulni, viszont azert fogyogat. Nem egy draga hely ez, aki megteheti, hogy elutazik ide, es nem akar mindenre kolteni, jol el lesz itt, garantalom. A taxit, a tomegkozlekedes, a mojitot es a rumot, valamint a szivart meg nem probaltam, de rajta van a listan, van meg par napom itt!

Nos, ennyi lett volna a mai napom. Az ido 3:38. Vagyis ez az otthoni, bocsanat. Itt meg csak 21:38 van. Jo ejszakat, sziasztok!

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s